Military Adventure

NYITÁS 2017 ÁPRILIS 15  !


                                                                       HÁTTÉR TÖRTÉNET

A Marburg vírust 1967-ben ismerte meg az emberiség. A nevét egy német városról, Marburgról kapta: kísérleti célokra majmokat szállítottak ide Közép-Afrikából, az itteniek balszerencséjére a majmok magukkal hozták ezt a különösen kegyetlen vírust.

A majmok megfertőzték a velük kapcsolatba kerülő embereket, végül összesen 31 esetet regisztráltak a városban, ebből heten nem élték túl a vírust. Nagyobb járványok voltak azonban Dél-Afrikában, Kongóban és Angolában is. Itt a 2004-ben kitörő fertőzéshullámban 399 ember kapta el a vírust, ebből
355 ember nem élte túl a betegséget.

Jelenleg 88%-os halálozási rátát tulajdonítanak a Marburg vírusnak, ezzel pedig kivívta magának a kétes dicsőséget, miszerint ez a bolygó egyik leghalálosabb vírusa. A tudomány potenciális biológiai fegyverként tartja számon, a Szovjetunióban három különböző kutatóintézetben is kísérleteztek azzal, hogyan lehetne fegyverként hasznosítani, azonban a szigorú titkosítás miatt a mai napig nem tudni teljes bizonyossággal, hogy sikerrel jártak-e.

A vírus a természetben barlanglakó denevérekben él. Azonban képesáterjedni a majmokra, és az emberekre is. A tünetei kezdetben enyhék: az első néhány napban enyhe láz, leginkább egy megfázásra hasonlít. Pár nappal később azonban a beteg elkezd vérezni a testnyílásain át, májelégtelenség lép fel, végül pedig halál.

2017. Január elején jelent meg a vírus Amerikában. Az emberi történelemlegpusztítóbb járványa lett, amelynek következtében 5 milliárd ember halt meg az elmúlt év alatt. Európa lakosságának a 80 százaléka odaveszett, és a feltételezések szerint a Föld lakossága nagyjából az egy tizedére csökkent.

Mindenki megfertőződött, de az ellenszer teljes gyógyulást hozhat.

 


FELADAT

A túlélők egy csoportja egy titkos katonai bázisra próbál eljutni egy hátra maradt térkép segítségével . A cél az ellenszer megszerzése.

A bázis felé vezető úton segítséget rejtett el az utolsó erre járt csapat, abban reménykedve, hogy maradtak még túlélők .

A rejtekhelyek megtalálásához és az eszközök megszerzéséhez jól megszervezett csapatmunka szükséges.

A kalandok sikeres teljesítésére megadott idő 240 perc.

Az útvonalra enni-inni valót tilos magukkal vinni a fertőzésveszély miatt! A fertőzött ételek felgyorsíthatják a gyilkos kór hatását.

A rejtekhelyeken lezárt katonai ládákban írásos instrukciók vannak elhelyezve. Ezek megszerzése nem könnyű feladat.

Az út során nemcsak a végső feladathoz szükséges tárgyakat kell megszerezni, de a rejtett étel
(energiaszelet) és víz (ásványvíz) utánpótlást is fel kell deríteni.

Ha nem sikerül a csapatnak a küldetés, akkor a vérükbe jutott vírus végez velük.

Sikeres utat ......

Kalandtúra - A vírus


Vírus - A kaptár 

időtartam min. 2 óra 

 minimum létszám 6 fő - maximum létszám 10 fő

A programban ellenséges erőket játszó színészek vannak.

a csomag ára létszámtól független.

Ár:   100.000 Ft + Afa


Vírus - Menekülés

időtartam min 5 óra - minimum létszám 10 fő

A programban ellenséges erőket játszó színészek vannak.

ajánlott létszám 20 - 30 fő

a csomag ára létszámtól független.

Ár:  bruttó 200.000 Ft  + Afa           


Pedagógusoknak, közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, 30 % kedvezmény!               Diákoknak, egyenruhásoknak 40 % kedvezmény!

A.W.G. kft. 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el